Már másodszor, mert nagyon beleszerettünk.
Hozzávalók:
4 tojás sárgája
200 ml meleg tej
1-2 kiskanál cukor
1 kocka élesztő
kis só
liszt, amennyit felvesz (300-350g)
200 g margarin
250 g cukor
Elkészítés
A meleg tejbe belekeverjük az élesztőt, és a két kiskanál cukrot, félretesszük, hogy felkelhessen az élesztő. :))
A lisztbe szórunk kis sót, és beletesszük a 4 tojás sárgáját, majd a felkelt élesztőt. Összegyúrjuk, még pótoljuk liszttel, ha szükséges és addig gyúrjuk, míg nem ragad már a kezünkhöz. Majd kockára serítjük.
A margarint kikavarjuk a cukorral, és ezt kenjük a tésztánk tetejére.
Feltekerjük és szeletekre vágjuk, melyeket belehelyezünk a kiszírozott tepsibe. Itt keletjük még egy fél órát.
Kelesztés után betesszük a sütőbe és szép aranyszínűre süssük, majd kivesszük és ráöntjük a langyos tejet, melybe teszünk két zacskó vaniliát és egy kiskanál fahéjat. Megvárjuk míg beissza, én még visszatettem addig a meleg sütőbe.
Ilyen lett: